Mint a sorszámozásból is látható, nem mai darab. Talán a gyár elindulásának első, vagy a másogik napján készülhetett. Egy nagyon öreg ház padlásán találtam becsomagolva, de természetesen nem ilyen állapotban.
A puska teljesen fel lett újítva, szakszerűen minden folyamat elvégezve rajta.
Igaz rugót és dugattyút már nagyon nehéz ezekhez a típusokhoz beszerezni, de a véletlen során a méretek megegyeznek "Slavia 630" al. Csőfar tömítés is tökéletes, egy pici csavar hiányzik róla, mint a képeken is lehet látni. Ez a csőrögzítő csavar biztosítója. (Pótolni fogom. )
Nagyon pontos, és erősebb is lett a kelleténél. 20 méterre lőttem be, és ezen a távolságon 5-10mm es szórásképet tudtam vele produkálni. (Távcső nélkül, EXACT-4. 52 pellettel, de azt azért hozzá tenném, hogy sport lövészettel is foglalkozom. )
Masszív, nagyon jó anyagból készültek még ezek a darabok. Semmi lógás, vagy lötyögés.
Két okból is érdemes ezt a puskát megvenni. Minden napi használatra, vagy pedig gyűjteménybe.
Azt hiszem ettől alacsonyabb sorszámmal ezt a típust valószínű nem lehet találni az országban. (A 00075)
Egy hétig hirdetem, ha nem kel el, akkor a szoba egyik díszítő elemeként fog szerepelni.
Kikiáltási ár alatt nem eladó, még ha nevetségesnek is tűnik az összeg.
Rendeltetés szerű használat esetén 1 hónap garanciát vállalok rá.
Jelenlegi ára: 32 000 Ft
Az aukció vége: 2018-06-15 11:29 .